Valamikor a távíró volt az egyetlen rádióamatőr kommunikációs lehetőség. Majd amikor megjelent a fónia (AM és az SSB), egyesek az öreg rókák közül rosszallóan nézték, de hiszen ez telefon nem is amatőr rádiózás. A fejlődés persze nem állt meg és számtalan új kommunikációs lehetőségel bővült a repertoár. Szinte megszámlálhatatlan digitális amatőr kommunikációs mód van ma használatban. Először jött a jó öreg radioteletype, vagy más néven RTTY. Van aki még hallotta mechanikus készülék zakatolását, lévén korunkban asztali számítógépen fut az is. Aztán jöttek a PSK31, MFSK, PACKET, THROB, OLIVIA, csakhogy megemlítsünk párat a teljesség szüksége nélkül. A digitális kommunikációnak a célja a lehetőleg hibátlan adatátvitel, és különböző zavarási körülmények közt is biztosítható kommunikáció lehetősége. Bár a legtöbb ilyen kommunikáció, beleértve a fóniát is természetesen, sokáig alulmaradt a távíró és a távírász jó füle mellett, ma ez már nem így van. Különösképpen a JT65 és JT9 digitális mód, amiről írni szeretnék, amely még akkor is áthidal két pontot, amikor már füllel nem is érzékelhető a jel.
Nem annyira bonyolult, mint ahogy kinéz – sőt!
