Az alábbi, kicsit több mint fél órás mozi Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján készült HA5ASS Zsolt jóvoltából. Az egyes lomhalmok bemutatását HA5CBM Miklós vállalta magára. Ha bármi kérdésed van, bátran tedd föl, s mi a szokott módon legjobb tudásunk szerint igyekszünk majd felelni rá. Külön köszönjük HA5CD Csaba kedvességét a bemutató QSO-hoz nyújtott segítéségért.
Hónap: 2017. október
Nyáridéző QSO – azaz HA5IT de HG70HATAR
A hajtás utáni videót HA7PTY Pityesznek köszönhetjük. A rögzítés helyszíne az őrségi Kétvölgy, a hullámhossz nyolcvan méter, míg a QSO főszereplői az általunk tisztelt és szeretett HA5IT Tamás és Anga Andris – utóbbi egyben a nyári határtúra egyik fő szervezője és motorja. A rádió Yaesu, a teljesítmény száz Watt, az antenna pedig egy tíz méteres katonai oszlopra kihúzott 3,5 MHz-re méretezett félhullámú dipólus.
Az amatőr retikülje
Ha az ember sok gyűjteményt látott, tudja, némely antik műszer vagy annak tokja akár divatcikknek is elmenne. Persze ha a használhatóság felől közelítünk, már más a gyermek fekvése – de az alább bemutatásra kerülő masina házikója valóban annyira tündéri, hogy azt Andrea (kisleányom és klubtársunk) a saját bevallása szerint is bármikor és örömmel kivinné magával az utcára. Alább egy rövidke személyes szösszenet következik házi kollekcióm egyik legkedvesebb civil műszeréről…

Hát nem cuki? 🙂
Röviden egy rövid üzemmódról – górcső alatt az FT8
Ez a cikk nem jött volna létre, ha HA5IKS Pisti nem mutatja be a minap az FT8-as üzemmódot. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy élmény alapján fizikai képtelenség részletes bemutatót írni – ezért itt pusztán arra szeretnénk vállalkozni, hogy kedvet csináljunk e program használatához. Fogalmazhatunk olyformán is, hogy a cél a közös tanulás azért, hogy mentül több magyar amateurtárs tűnjön föl FT8-ban az éterben. Itt jelezzük, ha kiegészítesz vagy javítasz bennünket, azt véletlenül sem sértésnek tekintjük hanem szépen megköszönjük! S kis milirary is lesz a cikk végén…

Íme az FT8 – azaz a legújabb “őrület”
Folytatás “Röviden egy rövid üzemmódról – górcső alatt az FT8” »
Az ember a hívójel mögött – HA5MA Viczián László és HA5LV Kádár Viktor – HA4AA András írása
Két gyermekkori rádiós barát egy Pest környéki versenyállomáson

HA5LV Viktor (balra) és HA5MA Laci (jobbra)
A minap hatalmas FeldHell partit rendeztünk a négy és a hat méteres sávban HA5IKS Pistivel. A QSO-k során felvetődött, vajon mi az oka annak, hogy a hazai amateurtársak csak elenyésző számban művelik ezt a csodás múltidéző üzemmódot? Természetesen tudjuk, nem lehet mindenki olyan szintű ápolt, hogy a rádió végére akasztott eredeti mechanikus szerkezetekkel vadásszon az éterben – ám az adó-vevő mellett álló PC-vel már tökéletesen lehet nyomulni FeldHellben. Az e célra használt és méltán népszerű MixW program egy 155 MHz-es (igen, jól látjátok) kövületen is prímán elfut. (Már csak tudom, otthon és a laktanyában is ekkora teljesítményű masinát használok.) Az alábbi írás nem a működésre fókuszál, hanem megkísérel a kezdőknek pár praktikus tanácsot adni abban a tekintetben, hogy hol érdemes a jellegzetes prüntyögő jeleket keresni a sávokban…

Egy echte FeldHell masina “Fridiből” HA5IKS Pisti által lefotózva. Ha jobban megnézzük világossá válik, hogy a sokpólusú csatlakozó helyére tett lemez nem tákolmány, hanem eredeti gyári pótlás. Egy biztos, különleges példánnyal állunk szemben…
A Telefunken 31 W készülék bemutatása – írta HG2UW Cséry Zoltán
Alább HG2UW Cséry Zoli írása következik. Zoli OM gyűjteményének egyik polgári rádióját mutatja be igény szerint sok képpel – mint fogalmaz, számára ez a legkedvesebb darab. Balatonfüredi amateurtársunk nemrégiben szerepelt Az ember a hívójel mögött című sorozatunkban.

Egy korabeli reklámlap
Folytatás “A Telefunken 31 W készülék bemutatása – írta HG2UW Cséry Zoltán” »
Újfent pár szó a négy méteres sávról
Sajnos továbbra sem túl népszerű a négy méteres sáv a hazai amateurtársak körében. Az elzárkózás bizonyos szempontból érthető, hiszen hazánkban elég nehéz kizárólag itt működő összüzemmódos berendezést találni, a gyári RH-URH készülékek pedig általában inkább csak a “nyitás” után képesek ott megjelenni. (S ez utóbbi tény semmiképpen nem egyenlő azzal, hogy a 70 MHz-en valójában jól is működnek.) A legjobb megoldás manapság szerintünk a konverter – klubunk tagjai SSB-n és CW-n egytől-egyig e módszerrel dolgoznak, míg az FM szegmensre általában az “uraságtól levetett” ipari fakockák (lásd a lenti videót) az elterjedtek.
HA8QC Wlassits Nándor könyve HAF7G Silley Antal altábornagy log-jának tükrében
Mint arról elsőként beszámoltunk. tíz esztendős kényszerű várakozás után a közelmúltban jelent meg HA8QC Wlassits Nándor Rövidhullámok 1934-1945 című remek könyve. Nándi OM hangyaszorgalommal porolta le a magyar rádióamatőr-történet elfeledett lapjait, s olyan honvédségi-civil összefüggésekre mutatott rá, amelyek kutatása nélkül bizonnyal homályban maradnak. Az alábbiakban pár kiegészítő gondolatot fűzünk e pompás kiadványhoz. Tesszük ezt azért, mert jelenlegi ismereteink szerint HAF7G vitéz Silley Antal altábornagy naplóját leszámítva egyetlen darab háború előtti LOG-sem maradt fönt. Igaz, országos érvényű statisztikát egy füzet alapján képtelenség készíteni, de arra mindenképpen jó lesz a munkánk, hogy bizonyos folyamatokat tetten érhessünk. S az is bizton kijelenthető, hogy Nándi alapos és olvasmányos munkája révén messze több lett e magányos log, mint holmi összeköttetések száraz jegyzéke…
Az ember a hívójel mögött – HA7RY Pekarik Tamás – HA4AA András írása
Folytatódik a HA5KDR nagy sikerű Az ember a hívójel mögött című sorozata. Ezúttal HA7RY Pekarik Tamást mutatjuk be HA4AA András tolmácsolásában.

HA7RY Tomi
Folytatás “Az ember a hívójel mögött – HA7RY Pekarik Tamás – HA4AA András írása” »
