Ha az ember sok gyűjteményt látott, tudja, némely antik műszer vagy annak tokja akár divatcikknek is elmenne. Persze ha a használhatóság felől közelítünk, már más a gyermek fekvése – de az alább bemutatásra kerülő masina házikója valóban annyira tündéri, hogy azt Andrea (kisleányom és klubtársunk) a saját bevallása szerint is bármikor és örömmel kivinné magával az utcára. Alább egy rövidke személyes szösszenet következik házi kollekcióm egyik legkedvesebb civil műszeréről…
Hát nem cuki? 🙂
Kezdjük a bekerüléssel: erre a dobozra úgy nyolc esztendeje egy Burabu késő délutáni zárása előtt nem sokkal tettem szert. A maroknyi kitartó fan-on túl szinte már csak az árusokat lehetett látni a placcon – igaz, az utóbbiak is java részt pakoltak. Tudja ördög, ki hogy van vele, de szerintünk ilyenkor még megéri egy utolsó kört tenni a börzén, hiszen az árak a fájront előtt igen drasztikusan le szoktak esni az égből. Menet közben aztán belefutottunk egy, a sor végén álldogáló vidéki amateurtársba, aki szemmel láthatóan nem óhajtotta visszapakolni a kocsijába azt, ami előtte a pokrócon hevert.
Elveszni a részletekben… 🙂
Többek közt ő is.
Bár láttunk már ilyet anno valamelyik amateurtársnál a kilencvenes évek elején a Puskásban, de ezt pont nem, így alaposabb szemrevételezés után jött a szokott kérdés; mennyi? Nyolcezer, de alku nincs. Na, ennyit megér akkor is, ha hiányos a bele, így elhoztuk.
Amúgy legyünk őszinték: a fadobozt nem ütik össze és lakkozzák le ennyiért, s akkor a fényes galvánozott csatokról és a feliratos tábláról még egy szót sem ejtettünk…
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a kocsiig tartó rövidke másfélszáz méter megtétele alatt kereken hárman óhajtották volna azon melegében megvásárolni – s végül akadt olyan, reggel óta tudottan ott lófráló ember, aki több, mint a dupláját kínálta érte íziben. Mindhiába. S mindez történt annak fényében, hogy az árus reggel óta vesztegette a portékáját.
Hoppácska! 🙂
Természetesen a hazaérkezés, a kézmosás és a kipakolás után az első dolgunk volt a Marconi TF975-ös abszorpciós hullámmérő kipróbálása. S bár erről semmiféle fényképpel nem rendelkezünk, de működik.
Ahogy a fényképről is leolvasható, a masina tekintélyes frekirtartományt fog át, hiszen még száz Mc/sec felett is képes detektálni. A pontossága persze “korszerű” – azaz az adott hatvanas-hetvenes évtizedek műszaki színvonalát tükrözi.
Ha a szívünkre tesszük a kezünket, természetesen elismerjük, ma leginkább saccográfnak titulálhatnánk, de arra 2017-ben is mindenképpen tökéletes, hogy bármiféle maximumokat keressünk vele a rádió kimenetén vagy ott, ahol jólesik.
Közelkép a tekercskészletek egy részéről…
Munkára készen! 🙂
Használata (faékkel mondva) pofon egyszerű:
1., ha tudjuk a nagyjából a frekit, kivesszük a házikójából a megfelelő tekercset s addig forgatjuk a gombot, amíg a műszer a legmagasabb értékű kitérést produkálja. Ha ez oké, leolvassuk az értéket. Ha a forrástól csöppet messzebb visszük a műszert, az érték kisebb lesz, de a jelalak élesebb.
2., ha nem tudunk semmit, akkor sajnos az egész készletet végig kell próbálni. Figyelem, a csalfa fil- bocsánat, a felharmónikusok átverhetik az embert! Azaz addig kell kutakodni, amíg a legkisebb értékre rá nem bukkanunk.
Nem lehet eltéveszteni a csatlakozás pozícióját…
Az adattábla
Egy jó barátunk fia szerint a doboz rózsafából készült. Mi ugyan ehhez túl egysíkúak vagyunk, de elhisszük neki – bár ha az említett növény köbméteres árát elnézzük, akkor tényleg megérte a fentebb említett összeget.
Mit érdemes még elmondani? Azt mindenképpen, hogy anno a gyári mérnökök nem lótrágyával gurigáztak, s a műszer dizájnja mellett a csomagolásra is rendkívül sokat adtak. E műszaki cucc annyira igényes, hogy az már az “egészen elképesztő” kategóriába esik.
Így viseld a retikülöd! 🙂 Azaz amikor egy másfél férfitenyérnyi doboz többet ér, mint a ruha, amit az amateur magán visel… 🙂
Mára ennyi, de hamarosan visszatérünk valami más lomhalommal!
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály