Ez a cikk nem jött volna létre, ha HA5IKS Pisti nem mutatja be a minap az FT8-as üzemmódot. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy élmény alapján fizikai képtelenség részletes bemutatót írni – ezért itt pusztán arra szeretnénk vállalkozni, hogy kedvet csináljunk e program használatához. Fogalmazhatunk olyformán is, hogy a cél a közös tanulás azért, hogy mentül több magyar amateurtárs tűnjön föl FT8-ban az éterben. Itt jelezzük, ha kiegészítesz vagy javítasz bennünket, azt véletlenül sem sértésnek tekintjük hanem szépen megköszönjük! S kis milirary is lesz a cikk végén…

Íme az FT8 – azaz a legújabb “őrület”
Rögtön az elején tisztázzuk a legfontosabbat: azaz miért FT8 az FT8? Az új digitális mód(i) nevét a fejlesztők, azaz K9AN Steven Franke és K1JT Joe Taylor adták. A szám jelöli az üzemmód nyolc fázisú eltolásos formátumát. Mivel az egyes hangok távolsága 6,25 Hz, az FT8 jel csak ötven Herzet foglal el a bandból. Ez az arány a JT65-tel vagy a JT9-cel ellentétben igen szép mutató – bár mondjuk a másik kettő sem volt az a sávzabáló üzemmód. 🙂 Az FT8-as adatátviteli és vételi ciklusainak mindegyike tizenöt másodpercet vesz igénybe. A JT65-hez hasonlóan az FT8 is pontos időszinkronizálást igényel – mi a laktanyában az ubul.kfki.hu honlapra szoktunk nyomulni az “Azonnali frissítés” feliratú gomb lenyomásával. Az automatikus szekvenálás funkció kipipálása – lásd a képen a dátumot és időt jelző fekete hátterű ablaktól jobbra – lehetővé teszi, hogy a számítógépünk önerejéből válaszoljon az első dekódolt válaszra a CQ után.
Persze ha egyszer végignéztünk egy ilyen QSO-t, könnyen fölvetődhet a kérdés: minek az ember? Pláne, ha a menüben a watchdogot is föltoljuk az égbe, akkor tényleg egy egész versenyt le lehet nyomni olyformán, hogy mi nem a QTH-n, hanem mondjuk a melóhelyen múlatjuk az értékes órákat, perceket…
A legújabb, már az FT8-at is művelő WSJT-X-et innen tudjuk letölteni. (Version 1.8.0-rc3) S rögvest egy jellemző példa a használhatóságára: a béta változat csak néhány nappal a júliusi CQ VHF verseny előtt tűnt föl, de mint utóbb kiderült, a megmérettetés során számos szereplő használta a hat méteres sávban. W3LPL Frank Donovan utóbb úgy nyilatkozott, sok esetben nehéz volt befejezni a távíró QSO-t, ám az FT8 kimondottan jól teljesített. (Értve alatta azokat az állomásokat, ahol a kísérleti programot is letöltötték.)
Maga a használat módja nem sokban tér el a honlapunkon HA5CLF és HA5IKS által már bemutatott rendszertől:
Ami nagyon más, az a pörgés. Hiszen itt még annyi idő – tíz másodperc – sem jut gondolkodni, mint a tárgyalt módoknál. Ha tetszik valaki, azonnal kattanni kell – s a többi a gép dolga.
Mivel nagyon új módiról forog a szó, még nem alakult ki hiteles, írásban rögzített gyakorlat de az tól-ig kijelenthető, az FT8 frekvenciái a WSJT alatt fekszenek két kc-val. Tegyük azonnal hozzá; elvileg, mert a népek egyre inkább kilógnak a sávból, s elkezdtek jobbra-balra (értsd: föl és le) terjeszkedni. Ugyan nem illik, de ez van.
A hazai fórumozó amateurtársak többsége elégedetten nyilatkozott a szoftverről, annak ellenére is, hogy kisebb gyermekbetegségek azért akadnak benne, vele. (PTT és vidéke Kft..) A fejlesztők mentségére legyen mondva, a hibákra folyton-folyvást érkeznek a javítások. Mint minden esetben itt is igaz: nem árt az angoltudás azért, hogy képben legyünk az újításokkal kapcsolatban.
Saját tapasztalataink szerint kell az erő, a RAM és a másfél-két GHz-es processzor a PC-be, hogy a program békességgel és akadozás mentesen elfusson. A régi, megunt pár száz MHz-es masinériák felejtősek, de a Windows újabb verziója sem haszontalan.
Hiába no, itt nem a MixW-ról beszélünk, ami még 155 MHz-en is kiválóan elpöförészik.
Kedvcsinálónak ennyi szerintünk elég, de ha kérdésed van, keresd a sávban vagy privátban HA5IKS Pistit, ő ugyanis rendre használja az FT8-at, így bír már némi tapasztalattal. Amúgy tényleg faék jellegű a program – melyet szépen igazol, hogy nekem is hamar ment, pedig lámer vagyok a köbön.
Zárásnak pedig egy sztori: amikor Pistivel azon tanakodtunk, hogy a CAT vezérlésnél az FT-akárhányDX-et vagy az IC-hétezer-pártucatot állítsuk be azért, hogy az R-134-es katonai lomhalom adásra menjen eszünkbe jutott, vajon K1TJ Joe mit szólna a felálláshoz? Felrémlett előttünk a kép: amerikai amateurtársunk ott ül a letakart R-134 mellett, s nyakig merül a PC adta lehetőségekbe. Aztán egyszer megunja a hiábavalóságot s határozott mozdulattal lekapja a pokrócot az adó-vevőről.
Vajon mi történne? Szerintünk infarktust kapna a látványtól… 🙂

This picture will be sent to Joe K1JT with love – we are working on this band 🙂

R-134, Blok-12 It’s a computer unit – the R-134 Russian technique since 1986. And today it’s great!
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály
