Megírtuk ugye a minap, hogy Vannak még csodák – nos, ez itt semmi más, mint néhány szép fénykép és pár gondolat a Malév felirattal ellátott keretes FuG10Ek RH vevőről.
Pucolás és javítás céljából megbontva. A nosztalgikus érzeteket keltő Malév leltári alucetli a keret jobb fölső sarkában díszlik!
Mire jó a XXI. század közepén egy második világháborús RH repvevő? Dísznek például remekül megteszi, de arra is tökéletes, hogy a kislányom rátegye a poharát, a szárítandó zokniját vagy valamelyik éppen virágzó szobanövényünket. Persze léteznek “hardkorabb megoldások” is, jelesül olyan amateur arcok, akik ilyen vackokkal szeretnek – mit szeretnek: imádnak – rádiózni. (Kár lenne tagadni: aki írta, ide sorol… 🙂 ) Hollandiában múlatja napjait például egy olyan fazon, aki egy német FeldHell berendezéssel, egy Wehrmacht adóval és egy Köln E52b vevővel nyomul az éterben. Persze ott könnyű ugrálni, ahol X ezer a lomhalom és X+másfél-kettő ezer a bevétel. Nekünk ugye az X is a savanyú a szőlő kategóriába esik – de hát ez van. Továbbá vigasztalhat a tudat, hogy a képen látható modifikációból mindössze kettő ismert – s ezek is idehaza tartózkodnak. (S ha a tulajokon múlik, ez az állapot így is marad.)
Messziről nézve távolinak látszik…
No, de térjünk végre a lényegre: Önök mit mondanának? Legyen teljes felújítás vagy eleve csók’, ahogy kiadták a külső D-12-es raktárból? A lényeg csak annyi, hogy megbízhatóan dűtse’ magából a jelet és ne üsse agyon a kétszáztíz Voltos anód egyen-nagyfesze a felhasználót? (No és az sem egy oltári hátrány, ha épek maradnak a bendőjében az uborkásüvegek…)
Érdemes megfigyelni a színeket: a fotó ugyan nem jól adja vissza, de az 1943-as gyártású FuG10Ek vevő is pont olyan Wehrmacht-szürkében pompázik, mint a kerete – persze ezzel nem azt állítjuk, hogy mindkettő háború előtti, de azt sem hisszük, hogy kizárólag 1945 utáni öszvér lehet…
Mint a fenti fényrajzokról is szabadon leolvasható, e német lomhalom csöppet viharvert állapotban leledzik. A “csodás” cikk után persze kaptunk privátban hideget-meleget – ami praktikusan annyit tesz, akad ki az anyagyilkosok közé utalt minket azért, mert nem vagyunk hajlandóak a felújításra, míg mások szuperlatívuszokban emlegették a nevünket, hogy van “merszünk” e két masinát úgy megőrizni az utókornak, ahogy előkerült.
A hangfrekvencia kivezetése kétségtelenül nem túl elegáns, de mivel a szükséges törőcsatlakozó jelenleg “égen-földön” nem érhető el, jobb híján megteszi… 🙂 A HF kimenet amúgy kényelmesebben, magán a tápegységül szolgáló házon jobb oldalt is elérhető. Ide persze nagy, több kiloohmos ellenállású füles dukál!
A kérdés (értsd: maradjon vagy újítsuk föl) eldöntése amúgy roppant nehéz, s teljes súlyában (szerintünk) csak az tudja átérezni, aki már komolyabb darabszámú gyűjtemény fölött diszponál. Mielőtt páran az elgurult gyógyszerüket kezdenék keresni, kellő nyomatékkal hangsúlyozzuk: ezzel véletlenül sem arra utalunk, hogy a kezdő hobbistát ezen idegőrlő gond eleve elkerüli – pusztán jelezzük, az ember általában először örül, hogy végre van valamije, s tízből kilencszer kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a hajdani német RAL kódokat nézegesse, ezt követően Újpestre szaladgáljon speciális kinézetű és állagú festékeket kevertetni, azt palackba (alkoholistáknak: ballonba) töltetni majd a tartalmat valami szellős helyen a fémre mart felületre fölfújni.
Szerintünk el kell érni egy szintet – mind korban, mind tudásban, mind hozzáállásban ahhoz, hogy erről felelősen határozhassunk – illetve a problémán elkezdjük komolyabban járatni az agytekervényeinket.
Talán már “lejött”, mi úgy véljük, ha egy katonai lomhalom nem vállalhatatlanul randa és összekarcolt, akkor maradjon olyformán, ahogy érkezett. A történelem üzenete véletlenül sem a sterilitás – effélében csak a bolondok hisznek. Tartjuk azt is, hogy a kopás – illetve annak legalább egy szelete – a háborús/katonai múlt velejárója. Ahol hullott a forgács, ott nem őrződött meg semmi épen, sőt, örüljünk, hogy az a kevés, ami legalább itt maradt nekünk, így néz ki, s nem rosszabbul.
Értik, ugye?
Summa summarum: a harcolt-használt kinézet nekünk (általában) jobban bejön, mint az érintetlen gyöngyház-kivitel. Természetesen az 1990-es gyártású Videoton R-134-es adó-vevőt nem fogjuk soha szándékosan összekarcolni vagy mattítani – ám akkor sem rohanunk majd rögvest a restaurátorműhelybe, ha a használat közben itt-ott lekopik a festék vagy elfárad a kapcsolóra húzott gumiszigetelés.
S zárásként érdemes közbeszúrni, korunkban külön szakma született arra, hogy valamit először patentre helyrehoznak és utána öregítik, harciasítják. (Lásd sisakok, eredeti és repró egyenruhák…) A német/magyar rádiók többségénél erre nincs szükség. Nem állítjuk, hogy szerencsére – de mégis szerencsére.
S mivel az a FuG10Ek kimondottan szép, elégnek ítéltük nagynyomású kifújást, az alapos porecsetelést majd az olajjal való vékony lekenést. Persze ha Te másként vélekedsz, azt is el tudjuk fogadni. 🙂
Mára ennyi fért bele, de holnap talán már tényleg befut az R/10. Ha türelmetlenkedsz, kérünk gondolj arra, hogy a kutatómunka és a cikkírás időt vesz igénybe.
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály