A minap bemutatott R/9-hez hasonlóan ez sem apró rádióállomás volt, s rá is igaz, hogy mind a neten, mind a katonai híradással foglalkozó könyvekben akad némi zavar arra nézve, hogy mit is tekinthetünk valójában az R/10-nek. Mint sokszor és számos helyen leírtuk, velünk céltalan vitatkozni, mert a tények (esetünkben az 1943-as kiadású HTI könyv) magukért beszélnek. Márpedig ha oda a korban rigorózusan azt írták, amit, akkor innen felesleges kétségbe vonni az adatokat. Utalunk itt például a reprádiók kapcsán más fórumokon kialakult polémiára, ahol egyesek a nyilvánvaló fényképek és leírások ellenére is kötik az ebet a karóhoz, hogy ők jobban tudják, melyik gépbe mit szereltek, mint azok, akik ezt a munkát anno valóban végre is hajtották. Mi tehát maradunk az eredetiségnél – az R/10 kapcsán is. 🙂
Az R/10 belseje az 1943-as HTI könyv szerint
Az R/10-es állomás a hadsereg parancsnokságok és a szövetséges külföld közötti összeköttetés célját szolgálta. Az 1943-as HTI könyv szerint a Vezérkar-főnökségnél van beosztva két darab. Együtt tudott dolgozni az R/10, R/14 és az R/16 állomásokkal. Maga az egy kilowatt teljesítményű R/10 egy gépkocsiban kapott helyet. Sugárzója egy szabályozható hosszúságú L-antenna volt, áramellátását vagy az országos háromfázisú hálózatról vagy egy benzinmotoros áramfejlesztővel oldották meg. Üzemmódjai duplex távíró, távbeszélő és hangzótávíró volt, de a készüléken a közös hullámállítást is meg lehetett oldani.
Az adó kapcsolási rajza
Az adó hullámterjedelme tizenöttől kilencven méterig, míg az I. vevőé tizenöttől kétszázötven, a II. vevőé pedig kétszáznegyventől háromezer-hétszázötven méterig tartott.
Egy eredeti oldal a kiadványból…
A hatótávolsága a könyv szerint elérte a háromezer kilométert. Szállítása a tizenöt tonnás Ceirano típusú tizenöt tonnás gépjárművön zajlott. A telepítése húsz-harminc percet vett el a nyolc fős állomány idejéből, míg a kiszolgálását négy katona végezte. Egy teljes berendezésért 1939-ben százhúsz ezer pengőt, azaz elképzelhetetlenül nagy összeget kellett letenni az olasz Safar cég asztalára. Az alkatrészek utánpótlása magyar forrásból, a hazai Philips gyárból történt.
Mint szemlélhető, mindössze két példányban rendszeresítették
Az adó egy Hartley-kapcsolású, kvarcvezérlésű oszcillátor volt kilenc hullámhosszra, három fokozatú frekvencia-duplázással és feszültség erősítéssel, egy fokozatú párhuzamos kapcsolású teljesítmény- és egy fokozat ellenütemű “B” osztályú végerősítővel. A távíró üzemben közvetett billentyűzéssel dolgozott a harmadik és negyedik fokozatban a supressor rácsfeszültség lezárása útján.
Az R/10 kocsi – mint látható, tényleg olasz gyártmány volt
Hangzótávíró és távbeszélő üzemben Heising-moduláció történt. A vevőkészülékei szuperrendszerű, hét-nyolc csöves rádiók voltak hangolható távíró oszcillátorral. Korábban említett három fázisú áramfejlesztője tizenöt kilowattot szolgáltatott, amelyet egy négy hengeres harminc lóerős benzinmotor forgatott. A berendezés összfogyasztása elérte a tíz kilowattot. A részletes leírása az 1943-as (vélhetően 1942 végén lezárt) könyv szerint még nem (!) készült el, az csak nyomtatás alatt állt.
Mára ennyi fért bele, de hamarosan folytatjuk a földi nagyrádiókkal, egészen az R/17-ig bezárólag.
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály