Jelen számunkban az R/8-at tárgyaljuk. (Joggal kérdezhetik: hol az R/4?! Meglesz az, csak apró turpisság van a dologban.) Ide kívánkozik egy korábbi megjegyzésünk, amelyet érdemes újra felidézni, hiszen e nélkül nehéz megérteni a honvédség akkori vezetőinek rádiójelzési logikáját. A berendezések számozását minden esetben a feladat, és nem a születés sorrendje szabta meg. Elméletben előre meghatározták, hogy milyen célra miféle készüléket kívánnak rendszeresíteni – ezek után pedig a katonai büdzsé és szükségletek függvényében nekiláttak az egyes darabok fejlesztésének, megrendelésének. A legkisebb egységeknek az R/1-et, majd az egyre nagyobbakon át a vezérkarnak az R/18-at szánták. Így fordulhatott elő, hogy az R/11-es repülőrádiót már 1935-ben szolgálatba állították – miközben R/10-nek még híre-hamva sem volt.
Az R/8 elvi kapcsolási rajza a HTI 1943-as könyvéből
Visszakanyarodva az R/8-ra, a három csővel felépített ötven Wattos adó 200-1.500 (11-186 folyószám), a hét elektroncsöves szuper-rendszerű vevő 150-1.500 Khz-es (1-186 folyószám) tartományban dolgozott, azaz hullámterjedelme 2.000 és 200 méter közé esett. Amplitúdó-modulált távbeszélő és távíró üzemben használhatták. Az adót a 30 M Csonka János Gépgyárban előállított 0,5 kW-os benzinmotoros aggregátor, vevőjét hat Voltos, 45 Amperórás fűtőakkumulátor és hatvan Voltos száraz anódtelep vagy ötven Voltos lúgos akkumulátor látta el árammal. Az elemekből egy darab átlagosan háromszáz óráig bírta.
Az R/8 line – azaz a teljes készlet ugyancsak a HTI kiadványából
A készülék 17,5 méter magas ernyő-, kilenc méteres T- vagy gépkocsi tetőantennára dolgozott. Sík terepen, távbeszélő üzemben százötven-kétszáz, távíróban kétszázötven-háromszáz kilométerre tudtak vele kommunikálni, míg hegyi viszonyok között durván ötven kilométeres csökkenéssel kellett számolni. Érdemes megjegyezni: a hatótávolságot ügyes katonák (például bevonultatott rádióamatőrök) megfelelő alakú és hosszúságú sugárzóval akár a duplájára is növelhették. Telepítéséhez hat, használatához két ember kellett. Gyakorlott bakák húsz perc alatt leheltek bele életet. Döntően Afi típusú gépjárművekbe szerelve szállították, de ha a harci helyzet úgy kívánta, a vevőt kikülönítve is alkalmazhatták.
Az R/8a állomás rövidke ismertetője a HTI könyvéből
A teherautókban kapott helyet még többek mellett a 32 M kapcsolótábla, a hullámmérő (frekvenciamérő), a C-1-es rejtjelező, a HÍR-zászló és az antennahangoló póttekercs, amellyel szükség szerint bármilyen hosszúságú és vastagságú drótot le tudtak illeszteni az adóhoz. (A C-2-es rendszer általunk történt feltöréséről itt és itt írtunk bővebben. Az R/8 vevője a gépkocsi mozgása alatt is használható volt, ám ha a kezelők felelni akartak a hívásra, le kellett állniuk. Az adó harmincegy, a vevő 19,4, a szerelékes táska negyvennyolc, míg az antennák negyvenegy kilogrammot nyomtak. Az összes cele-kula együtt kereken 470,22 kilogrammot tett ki. Rendszeresítésére 1932-ben került sor, a honvédségnek 1940-ben egy-egy darab huszonhétezer pengőjébe került. Az összeg nagyságát jól érzékelteti: Márkus Jenő, a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (A BKV Zrt. elődje) igazgatójának éves tiszteletdíja ebben az esztendőben 53.206 pengőt tett ki, azaz tizenkét havi fizetéséből legföljebb egy darabot tudott volna beszerezni. A seregnél összesen negyvenkilenc példányt állítottak csatasorba. Hadsereg-hadtest viszonylatban használták, de kaptak belőle a lovas és gépkocsizó dandárok is. Egy apró érdekesség: az adón külön óra jelezte az idő múlását. A távírászok ennek alapján számolták ki, mennyi ideig működött a végpentóda: amint lejárt az „uborkásüveg” ideje, azonnal kicserélték azt. Javítását könnyítette, hogy az egyes elektroncsövek mindegyike más-más színű volt, így a villanytanban járatlan bakák is könnyen boldogultak vele.
Az R/8 állomás ismertetője
Időben ugyan távolabb történt, műszakilag mégis ide kívánkozik az R/8 két, „a” (1938-39) és „b” (1940-41) betűvel megkülönböztetett verziójának bemutatása.
Fontos megjegyezni: a gyér számú szakirodalomban némi zavar mutatkozik e kérdésben: a legtöbben a b-t jelölik a-val, s úgy gondolják (tudják), ebből nem is született több változat. Így említi Vörös Béla, a téma kiváló kutatója is a Magyar Királyi Honvédség rádióit bemutató könyvében. A neves és alaposságáról híres katonatiszt mentéségre mindenképp meg kell említeni, hogy a nyolcvanas évek elején, amikor elkezdett e témával foglalkozni, felettesei nem nézték jó szemmel tevékenységét, s támogatást sem sokat nyújtottak munkájához. A műve alapjául szolgáló megsárgult okmányokat jórészt egymaga gyűjtögette össze, szemtanúkkal alig tudott beszélni, így óhatatlanul becsúsztak bizonyos apróbb hibák.
Az R/8b ismertetőjének első oldala a HTI könyvéből
E sorok írója itt ragadja meg az alkalmat, hogy nyilvánosan tisztelegjen és hálás köszönetét fejezze ki Vörös Béla nyugállományú ezredesnek azért a felbecsülhetetlen segítségért, amelyet neki nyújtott e cikkek elkészítésében.
Az R/8b ismertetőjének utolsó lapja a HTI könyvéből
Visszakanyarodva az R/8a>-hoz, ez felépítésében és hullámterjedelmében megegyezett az anyakészülékkel. Az adót úgynevezett villanó-kvarccal szerelték, amely a pontosabb frekvenciabeállítást tette lehetővé. A vevőkészüléket öt csöves, modern szuper rendszerű rádióra cserélték, amely 220 Voltos hálózati és hat Voltos akkumulátorról vibrátoros üzemben is dolgozhatott. Mindössze huszonhárom darabot vásároltak belőle, amelyeket 1938-39 fordulóján fokozatosan adtak át a honvédségnek a Standard gyár szakemberei. Áráról a HTI könyv nem nyilatkozik, de egyes, meg nem erősített adatok szerint példányonként húsz-huszonkét ezer pengőt céloztak meg a gyártók.
Itt jegyezzük meg, az úgynevezett Győri Program pénzügyi keretének felhasználása (amelyből egyben ezeket a rádiókat is fizették) önmagában is rendkívül érdekes téma. Akit bővebben érdekel a kérdés, annak Dombrády Lóránd A magyar hadigazdaság a második világháború idején című kiváló és adatgazdag könyvét tudjuk ajánlani.
Baráti 73!
HA5CBM
Miklós
Military Szakosztály