Folytatódik a HA5KDR nagy sikerű Az ember a hívójel mögött című sorozata. Ezúttal HA7RY Pekarik Tamást mutatjuk be HA4AA András tolmácsolásában.

HA7RY Tomi
Folytatás “Az ember a hívójel mögött – HA7RY Pekarik Tamás – HA4AA András írása” »
Folytatódik a HA5KDR nagy sikerű Az ember a hívójel mögött című sorozata. Ezúttal HA7RY Pekarik Tamást mutatjuk be HA4AA András tolmácsolásában.

HA7RY Tomi
Folytatás “Az ember a hívójel mögött – HA7RY Pekarik Tamás – HA4AA András írása” »
Amateurtársunk, HG9IEG Gábor szeretne segítséget nyújtani a távírózás gördülékeny elsajátításához. Készített egy kis videót s egy apró programot. Megengedte, hogy megosszuk munkájának gyümölcsét – melyet ez úton is hálás szívvel köszönünk.

Zoli otthon, szeretett rádiói körében. Ha jobban megnézzük a fotót, láthatunk néhány valódi különlegességet… 🙂
Folytatás “Az ember a hívójel mögött – HG2UW Cséry Zoltán” »
Persze, tudjuk, az első rápillantás után már egy óvodás is kibökné: katonai lomhalmot! Bevalljuk, gigászi tévedés nincs, de azt azért a legelvetemültebb civil is beláthatja, ettől lehet pontosabban fogalmazni. Alább egy feltárómunka jön, melyben szépen kipakoljuk és lefotózzuk az 1975-ös fakeretben lévő cele-kulákat, s így a végére kiderül, miről is forog a szó. Tesszük ezt annak érdekében is, hogy a gyűjtőtársak pontosan lássák, mitől lesz “teljes” egy rádió. (Pláne egy ilyen masina.) Kevés lesz a szöveg, de sok(k)-sok(k) kép – ez ma a fő csapásirány. Tévedés ne essék, nincs öncél, hiszen ennek az anyagnak a közlésével régi adósságot törlesztünk. Mert bár a cájgot sokan látták (s a szerencsésebbek használták), de ezek a finomságok még soha nem kerültek műsorra. Nem csak a HA5KDR honlapján, hanem magyar nyelven sem…

A titkok ládája 🙂
Új sorozatot indítunk Az ember a hívójel mögött címmel. Az egyes részek nem szabott rendben követik majd egymást, hanem ahogy az élet hozza a lehetőségeket. Határozott törekvésünk, hogy interjúkat adjunk közre – ám ha olykor e helyett úgynevezett függőbeszéd kerül ide, igyekszünk azt is közértető módon átadni Nektek.
Ötvennyolc júliusától a Fiumei úti OTI-toronyban dolgoztam, ahol a Nyugatról sugárzott műsorokat zavaró adók felügyelete volt a feladatom – mondta a ha5kdr.hu-nak adott interjújában Balás B. Dénes. A neves távközlési szakember és jeles technikatörténész – akinek nevéhez számos szakcikk és több könyv köthető – szavaiból kiderült az is, e (részletesen bemutatott) titkos munkahelyről egy korábbi baráti meghívás nyomán került át a Széchenyi-hegyi tévéadóhoz. A beszélgetés végére megtudjuk az is, mi motiválja Dénes OM-et arra, hogy megörökítse a múlt történéseit – olykor itt, a ha5kdr.hu oldalon.

HA8BDE Dénes éppen nem az éter, hanem a víz hullámait lovagolja meg 🙂
Folytatás “Az ember a hívójel mögött – Balás B. Dénes HA8BDE” »
Izgalmas felhívást tett közzé a minap HA5LR Irházi Sándor amateur-társunk. Sanyi OM a Szputnyik-1 október 4-én esedékes szárnyalásának hatvan esztendős évfordulójára szeretne egy összeállítást készíteni. Azt kérte, bárki, aki tud valamit e hajdani jeles eseményről, jelentkezzen nála. A HA5KDR ezzel a rövidke interjúval kíván hozzájárulni az anyaggyűjtéshez.

Íme a Szputnyik-1 – hát nem fantasztikusan néz ki? Ugye, hogy igen! (forrás: wikipedia)
A HA5KDR Military Szakosztályának “fölpörgése” nyomán egyre többen érdeklődnek, miként lehet(ne) belépni a Katonai Rádiógyűjtők Baráti Körébe (KRBK)? Mivel ez nem egy bejegyzett szervezet, s nem is óhajt azzá válni, a felelet akár a “sehogy, ám mégis bárhogy” kitétellel elintézhető is lenne. Az, hogy mégis cikket (még ha rövidkét is) írunk róla, pusztán azzal magyarázható, hogy a válasz azért csöppet összetettebb…

A háború előtti híradójelvény modern másolata, ha tetszik, átértelmezése (HA5CBM)
Folytatás “Néhány gondolat a Katonai Rádiógyűjtők Baráti Köréről” »
Az R-30-as adó-vevő HA8BDE Dénes által elkövetett alapos bemutatása után önként jön a “hogyan tovább” kérdése. Mivel katonai lom még akad bőven – ám a harminc után a negyven jön a sorban, következzék hát az R-40. Dénesnek erről is akad személyes élménye, míg HA5CBM Miklós pár apróságot szedett ki az eredeti gépkönyvből.

Balás B. Dénes ifjan az R-40-es géperejű járműben, 1962-ben (HA8BDE) A jobb szélen a korabeli amateurtársak titkolt vágyainak netovábbja, egy R-4-es Labe vevő látható. (HA8BDE)
Folytatás “Pár gondolat az R-40-es készülékről – HA8BDE és HA5CBM közös írása” »
öbb mint tíz esztendeje, 2006-ban jelent meg HA8QC Wlassits Nándor RövidHullámok 1924-1934 című, egészen elképesztően alapos és részletgazdag könyve. Aki olvasta az alig hatszáz példányban megjelent művet, tudhatja, hogy a szerző olyan elemeket bontott ki a magyar rádióamateur mozgalom hőskorából, amelyet addig hírből sem ismertünk. Ürömként vegyült azonban az örömbe, hogy a vállalkozás az elérhetővé tett formában csak féloldalas lehetett, hiszen az anyagi és terjedelmi korlátok okán az 1934-től 1945-ig tartó szakaszt mellőzni kellett a feldolgozásból. A szerző és a kiadó mentségére legyen mondva, hogy a folytatás már igen hamar, 2007-ben elkészült – ám az írás itt nem részletezhető okokból mégsem került nyomdába. Ez a hiányosság azonban most már múlt idővé vált, s a kevesebb mint félezer példányban kiadott könyv immár bárki számára elérhető. Az alábbi írás pusztán csak egy gyors benyomást tükröz, hiszen a Rövidhullámok 1934-1945 című alkotást ma vettük át a postán.

Éppen csak kibontottuk…
Hát kérjük tisztelettel, ez maga a mechanikai csoda! Ez szinte már nem is rádió, hanem motorba oltott lomhalom! Szokás mondani, a német és a szovjet mérnökök is tudtak érdekes cájgokat alkotni, de az amerikai kollégák sem mentek a szomszédba néhány csodás ötletért! Hát nem gyönyörű?
Folytatás “Beállítottuk a szelepsort – azaz az R-392 Collins felélesztése by HA5IKS és HA5CBM” »
