Szerencsésnek mondhatja magát az az ország, amelynek múzeumai rendelkeznek a múlt katonai eszközeivel. Hazánkban sajnos igen kevés tárgy maradt meg a Magyar Királyi Honvédség felszereléséből, s ez az állítás fokozottan igaz a híradástechnikára. Ha leltárt kell készítenünk, igen szomorú kép tárul elénk: mai tudásunk szerint ugyanis R/1-ből kettő, R/1a-ból egy, R/2-ből és R/2a-ból egy sem, R/3-ból öt itthon, kettő külföldön, R/5-ből három, R/6-ból egy, R/7-ből húsz-harminc, R/7L-ből öt, R/8-ból egy, R/9-ből kettő, R/10-től R/18-ig egy sem, kivéve az R/14-et, amelyből kettő darab élte túl a háborút és az azóta eltelt évtizedeket. Mielőtt valaki azt hinné, ezek néhány tucat vagy száz példányban gyártott rádiók voltak, javasoljuk, lapozzon vissza korábbi cikkeinkre, ahol láthatja, némelyikből (például az R/3) több ezer készült. S mindezt a letaglózó állapotot köszönhetjük a szorgos úttörőknek, az ötvenes-hetvenes évek csapnivaló viszonyainak és a vaskohóknak – továbbá nem csekély mértékben némely hajdani múzeumi vezetők (értsd: felnőtt férfiak) gyermeki észjárást követő bűnös hozzáállásának. Fotó most nem lesz, de szöveg annál inkább. Holnap pihenünk, de várhatóan szerdán folytatjuk. 
Az MKH híradó jelvényének ezüst másolata – az eredetit bronzból préselték. A képen látható darabot egy gyűjtői példányról mintázott gumimásolat nyomán egy ügyes kezű ékszerész öntötte ki Budapesten. A klubból többen viselik büszkén a hajtókájukon.
