Fene se gondolta volna, hogy HA8BDE Dénes Om minapi remek cikke ilyen nyílt és privát levelezésben megnyilvánuló hullámokat vet. De ezzel nincs is semmi baj, sőt, még hasznos is, hiszen az újonnan előkerülő adatok segítenek tisztázni néhány, a magyar katonai rádiótechnika múltját felfedő izgalmas részletet. Alant HA7WM Sanyi Om írását tesszük közzé – s hozzácsapjuk e sorok írójának személyes meglátásait is.
(A rajműszeres fotókat ez úton is köszönjük Sanyinak!)
„(A fenti eszközt) Rajműszernek ismerem, készítettem róla jó néhány fotót, amelyek közül vagy tizenötöt csatoltan küldök.
A képek esti megvilágításban, egy Panasonic DMC-FX8-as egyszerű digitális géppel készültek Macro állásban, vakuval, kézben tartva… Magukon viselik készítésük körülményeit, nem sikerültek túl jól, szerkesztés nélküliek. Csupán a képek fölösleges részeit vágtam le társított Microsoft Office Picture Manager-el.
A műszerről még annyit, hogy eleve hibásan vettem, a méréshatár átkapcsoló műanyag tengelye ketté volt törve, ezt egy hosszában átmenő csavarral remekül meg tudtam javítani, és még két ellenállást kellett pótolnom. Pontossága természetesen nem valami jó, és durván kétszáz Ohm/Volt az érzékenysége. A műszerhez nem nyúltam, pedig láthatóan kiegyensúlyozási problémája van, a nullázó csavar ezért nagyon kopott. Mindezek ellenére nagyon jól tudom használni főleg gyors, kisebb igényű méréseknél.
Terveztem, hogy a méréshatár átkapcsoló középső állását ellenállásmérőként kihasználom, de a szükséges telep miatt erről lemondtam. A doboz külső festése lepergett, (hosszú ideig nedves helyen tárolhatták) le is csiszoltam, de nem festettem át. Eredeti mérőzsinórok nem voltak hozzá.
Véleményem szerint ez a példány már a II. VH során használatban lehetett. Erre következtetek az állapotából, a vásárlás időpontjából (1960), és abból, hogy az Amatőrbolt akkor az MSZHSZ – azaz a Magyar Szabadságharcos Szövetség, az MHSZ elődje – kebelében üzemelt. Nem tartom valószínűnek, hogy egy, az új hadseregben rendszeresített új eszközt eladhattak volna. Akkoriban csakis ilyen – rendszerből kivont – dolgok kerülhettek elő. És, ha így van, akkor az R/7-R/8-R/12 rádiócsalád-béli alkalmazás mindenképp szóba jöhet, illetve minden akkumulátorról, külső áramforrásról (is) üzemelő, vagy járműbe szerelt állomás. Ezen persze lehet polémiázni.
Éppen Balás B. Dénes OM szerzőt kellene meginterjúvolni, az összefoglaló munkáiban szereplő rádióállomások teljességi jegyzékeit kellene áttanulmányozni, hogy biztosabb képet kaphassunk. Jómagam szinte mindegyik korabeli hadviselő fél rádióit ismerem kívül-belül, de a velük felépíthető teljes állomásokat kevésbé. Nem voltam katona, de a MN-ben polgári alkalmazottként műszerészkedtem a híradó szolgálat „átfegyverzésekor”, és szerencsémre több belátási lehetőségem volt, mint egy kiskatonának.
Aztán meg persze régóta amatőrködöm is.”
————————————-
Eddig a levél, s akkor következzen a saját kiegészítés – mely el ugyan nem dönti, de adalékot ad ahhoz, hogy e műszer vajon az R/7-hez volt-e rendszeresítve. Elsőnek ismét írjuk le azt, amit ugyan már párszor megtettünk, de mégsem lehet elegendő alkalommal felidézni.
Még jó pár évvel ezelőtt is élénk vitát váltott ki az ápoltak (értsd: gyűjtők) körében, hogy az úgynevezett demokratikus honvédség (1945-48) milyen rádiókat vett át elődeitől illetve más államok hadseregeitől. A polémia talán sohasem dőlt volna el, ha nem bukkan föl az éjhomályból az 1952-es három részes, alacsony példányszámban nyomott Híradástechnikai alapismeretek című könyv, melynek függelékében részletesen megválaszolják a kétségeinket.
A III. kötet szerint hatféle magyar gyártású katonai rádiókészülék élte túl a második világháborút. (Mármint olyan nagy számban, hogy érdemes volt újra rendszeresíteni.) Ezek sorrendben az R/3, az R/4, az R/5a, az R/6, az R/7ab és az R/14 készülékek voltak. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb az R/3, az R/6 és az R/7 adó-vevőkből maradt, a két darab R/14-et csak azért említjük, mert azt maga a legfelső hadvezetés alkalmazta. Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy 1945-ben a teljes magyar hadsereg híradóanyagának kilencven százaléka abból állt, amit az egyik alakulat Németországból igencsak kalandos körülmények között szó szerint a szovjetek orra előtt lopott haza. A fennmaradó szeletet pedig úgy szedték össze a szabadban meg a lakosságtól illetve vették meg külföldről – s ennek köszönhetően keletkeztek ezek a páratlan magyar nyelvű dokumentumok.
A klub közösségi oldalán Dornyák Gábor ápolttársunk volt szíves feltenni a háború előtti R/7 leírásának két oldalát. Ebből világosan kiderül, hogy ott más volt a műszer alakja.
A háború előtti műszer tehát így nézett ki
E sorok írója úgy tudja, hogy az R/7 családhoz – amely eredendően elég sok tagból állt, sőt, egyenesen burjánzott a hadseregben – a háború alatt, majd 1951-ben és 1952-ben készült szabályzat. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az 1951-es kiadást csak egyszer láttam, így lehet, hogy sok év távlatából már tévedek – de az 1952-es egészen biztos, lévén ott áll a polcomon.)
Nos, ebben a könyvben egy vak hangot sem szólnak az úgynevezett rajműszerről. Természetesen Sanyi Om-nak igaza van abban, hogy az összes leírást végig kellene böngészni – s ezen rajta is leszünk, de nem két perc alatt fogjuk megugrani a feladatot. 🙂
Mára ennyi fért, de hamarosan érkezünk az újabb izgalmakkal. Egyben újfent jelezzük, tekintgessétek-kattingassátok közösségi oldalunkat is, lévén oda sok olyan apróság kerül ki, ami itt érthető okokból nem kap helyet.
Ha pedig van rajműszered, és tudod az eredetét, semmiképpen ne fogd vissza magad, jelkezz, mert ezzel is eloszlathatod a homályt!
73!
HA5CBM
Miklós